1 Sámuel 23

1. Sámuel 23.

1. Dávid engedelmessége:
- A filiszteusok megtámadják Keila városát. Dávidnak nem feltétlenül kellett volna beavatkoznia.
- Dávid, aki kirekesztett volt, szabadítója lesz a városnak.
- Dávid meghallgatta társai véleményét és hatással is volt rá, de a végső döntést az indulásról az Úr akarata alapján hozta meg.
- Ismét látható a különbség Saul és Dávid döntései között. Mi alapján jutnak döntésre.
- Saul, amikor megkérdezi Istent nem kap választ. Sorsvetéssel próbálkozik, míg Dávid közvetlen kapcsolatot tart fent az Úrral.
- Saul Keilába érkezi. Azt gondolja, hogy meg tudja ölni Dávidot és az Úr az Ő oldalán áll.
- Sámuel azonban az ellenkezőjét mondta neki:
1. Sámuel 15; 23: „Mivel te megveted az Úr igéjét, ő meg elvet téged, és nem leszel király!”
- Megérkezik az efód Dávidhoz. Saul üldözi. Ismét az Úrhoz fordul és felkent királyként végig szolgának nevezi magát.
- Dávid érezhette a szolga voltát, mert az Úr szolgája volt, továbbá felkent királyként a nép felé is szolgálni kell, nem leuralni.

2. Jonatán és Dávid:
- Zif pusztájában Jonatán felkeresi Dávidot.
- Elismeri Dávid jogát a királyságra, megerősítik az egymással kötött szövetséget és erősítette Dávid Istenbe vetett bizalmát.
- Prófétai igét mond Dávidnak: „Ne félj, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya,…”

3. Zsoltárok 54:
- Keila lakói elárulták volna, Zif lakói el is árulják Dávidot. Ismét látjuk, hogy Saul szíve megkeményedett, viszont ismét az Úrra hivatkozik. Próbálja bizonyítani azt, hogy Istentől kapta legitimációját az Uralkodásra.
- E helyhez tartozik az 54 zsoltár, ami akkor íródott, amikor a zífiek Saulhoz mentek.
- Dávid Istenhez fordul segítségért, Tőle várja az igazságot.
- Lehet Saulék az Úrtól várják a szövetséget, de valójában nem törődnek Vele.
- Dávid kiszolgáltatott helyzete, alkalmas lehetőség Isten számára, hogy megmutassa hatalmát.
- Az utolsó, döntő pillanatban érkezik Dávidnak a felmentés.
- Dávid minden helyzetben ragaszkodott Urához.

¹Jelentették egyszer Dávidnak, hogy a filiszteusok megtámadták Keílát, és fosztogatják a szérűket. ²Ekkor megkérdezte Dávid az URat: Elmenjek, és megverjem-e a filiszteusokat? Az ÚR ezt felelte Dávidnak: Menj el, verd meg a filiszteusokat, és szabadítsd föl Keílát. ³De ezt mondták Dávidnak az emberei: Még itt, Júdában is félünk! Hát még, ha el kell mennünk Keílába a filiszteusok csapatai ellen! ⁴Dávid ismét megkérdezte az URat. Az ÚR pedig így válaszolt neki: Indulj és menj Keílába, mert kezedbe adom a filiszteusokat. ⁵Elment tehát Dávid az embereivel Keílába, harcolt a filiszteusok ellen, elhajtotta jószágaikat, és nagy vereséget mért rájuk. És felszabadította Dávid Keíla lakóit. ⁶Amikor Ebjátár, Ahimelek fia Dávidhoz menekült Keílába, az éfódot is magával vitte. ⁷Ezután hírül vitték Saulnak, hogy Dávid Keílába ment. Akkor ezt mondta Saul: Kezembe adta őt az Isten, hiszen saját magát zárta be azzal, hogy kulcsos városba ment. ⁸Ezért mozgósította Saul az egész hadinépet, hogy Keíla ellen vonuljon, és körülzárja Dávidot embereivel együtt. ⁹De megtudta Dávid, hogy Saul rosszat forral ellene. Ezt mondta Ebjátár papnak: Hozd ide az éfódot! ¹⁰És ezt mondta Dávid: URam, Izráel Istene! Azt a hírt hallotta szolgád, hogy Saul ide akar jönni Keílába, hogy elpusztítsa miattam a várost. ¹¹Kiszolgáltatnak-e neki Keíla polgárai? Idejön-e Saul, ahogyan szolgád hallotta? URam, Izráel Istene, jelentsd ki szolgádnak! Az ÚR így felelt: Idejön. ¹²Akkor ezt kérdezte Dávid: Kiszolgáltatnak-e engem és embereimet Saulnak Keíla polgárai? Az ÚR így felelt: Kiszolgáltatnak. ¹³Elindult tehát Dávid mintegy hatszáz emberével, kivonult Keílából, és mentek, amerre mehettek. Amikor jelentették Saulnak, hogy Dávid elmenekült Keílából, lemondott arról, hogy ellene vonuljon. ¹⁴Dávid a pusztában sziklavárakban tartózkodott. Amikor Zíf pusztájában lakott a hegyen, Saul mindennap kereste, de Isten nem adta őt a kezébe. ¹⁵Dávid látva, hogy Saul kivonult ellene, és az életére tör, Zíf pusztájában az erdőségbe vette be magát Dávid. ¹⁶Ekkor elindult Jónátán, Saul fia, és elment Dávidhoz az erdőségbe, és erősítette az Istenbe vetett bizalmát. ¹⁷Mert így szólt hozzá: Ne félj, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya, én pedig a második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz. ¹⁸És szövetséget kötöttek egymással az ÚR színe előtt. Dávid az erdőségben maradt, Jónátán pedig hazament. ¹⁹De a zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és ezt mondták: Nálunk rejtőzködik Dávid a sziklavárakban, az erdőségben, Hakilá halmán, a sivatagtól délre. ²⁰Ha tehát az a legfőbb kívánságod, ó király, hogy eljöjj, akkor jöjj el, és a mi dolgunk lesz, hogy kiszolgáltassuk őt a királynak. ²¹Saul ezt mondta: Az ÚR is megáld titeket, hogy megszántatok engem. ²²Menjetek, bizonyosodjatok meg újból, tudjátok meg, és nézzétek meg azt a helyet, amerre jár, és hogy ki látta ott, mert azt mondták nekem, hogy igen ravasz ember. ²³Ezért nézzetek meg, és tudjatok meg minden búvóhelyet, ahol bujkál, azután térjetek vissza hozzám biztos hírrel, és akkor elmegyek veletek. Ha az országban van, kikutatom őt Júda valamennyi nemzetsége közül. ²⁴Azok elindultak, és elmentek Saul előtt Zífbe. Dávid pedig embereivel együtt Máón pusztájában volt a síkságon, a sivatagtól délre. ²⁵Saul is elment embereivel, hogy megkeresse őt, Dávidnak azonban hírül adták, ezért elment ahhoz a sziklához, amely Máón pusztájában van. Meghallotta ezt Saul, és üldözőbe vette Dávidot Máón pusztájában. ²⁶Saul a hegy egyik oldalán ment, Dávid és emberei pedig a hegy másik oldalán. Dávid sietve menekült Saul elől, mert Saul és emberei már kezdték bekeríteni Dávidot és embereit, hogy elfogják őket. ²⁷De követ érkezett Saulhoz ezzel az üzenettel: Sietve jöjj, mert betörtek a filiszteusok az országba! ²⁸Ekkor visszatért Saul Dávid üldözéséből, és a filiszteusok ellen ment. Ezért hívják azt a helyet Szela-Hammahlekótnak.